2015. július 11., szombat

Miért is fontos a szájápolás?



Szájüregünkben állandó építő és pusztító folyamatok zajlanak.

Fogainkat folytonos kémiai, fizikai, biológiai hatások érik. Az étkezések hatására a szájban lévő baktériumok elkezdik lebontani a cukrokat, s eközben savakat termelnek, amelyek kioldják a fogzománcban lévő ásványi anyagokat. Ez a demineralizáció, amikor gyengül a foganyag. Ugyanakkor zajlanak úgynevezett újra-ásványosító folyamatok is (pl. fogmosásnál, vagy az egészséges nyál segítségével), ez a remineralizáció!

Ha az utóbbi erősebb, akkor jók vagyunk, ha az előbbi kerül túlsúlyban, akkor elkezdődik a fogszuvasodás, fizikailag is meggyengül, „kilyukad” a fog.

Maga a szuvasodás elnevezés onnan származik, hogy régen a szájban élő fogszúnak tulajdonították a problémákat. Az akkori fogorvosok – akik többnyire vásárról vásárra vándoroltak, borzalmas fogóikkal távolították el a sajgó fogakat, olykor a fogbelet kirángatva úgy mutatták a szörnyülködő közönségnek, mintha apró kis élősködő, fogban élő szút húztak volna ki.

A mai finomított, agyoncukrozott élelmiszerek miatt sokkal több káros behatás éri fogainkat. Nem mondanám, hogy 150-200 évvel ezelőtt nem voltak fogászati kezelésre szoruló elődeink, de akkoriban sem az okokat, sem azok lehetséges ésszerű kezelését, illetve megelőzését nem ismerték.

Egyik kollégám szavaival élve, falun ma is akadnak olyan helyek, ahol teljesen természetes, ha valakinek már szinte alig vannak fogai. Egyszerűen elfogadják és nem is zavarja őket. Mint kollégám mondta: Szüleim falujában az embereknek már több fülük van, mint foguk!

A szájápolás legfontosabb szerepe a fogazat megtartása!


Egészséges fogainkra az alábbiak miatt van szükség:

  • Normális rágás – e nélkül nem fogunk rendesen emészteni, ami gyomorbántalmakhoz vezethet, vagy felszívódási zavarokhoz.
  • Beszéd - a hangképzésben is fontos szerep jut a rendezett fogazatnak.
  • Gócpontok elkerülése – sokan nem is sejtik, hogy milyen komoly betegségeket okozhatnak a beteg fogak! Akár alhasi, akár keringési vagy éppen súlyos szívproblémákhoz is vezethet 1-1 kezeletlen, gyulladt fog!
  • Megjelenés – ez magától értetődő! Senki sem beszél szívesen olyan emberrel, aki állandó rágózással akarja elnyomni a szájszagot, ahelyett hogy rendbe hozatná a kezelésre szoruló, rossz fogait. Ráadásul elég zavaró, ha valakinek látható helyen van foghiánya, vagy nyilvánvalóan elhanyagolt a fogazata, összevissza állnak a fogai, vagy éppen feketén rohadnak. Sajnos ilyet is láttam már és nem a szűkös anyagi lehetőségek álltak a fogászati kezelés útjában!
  • Anyagi okok – bizony nem árt ezt is figyelembe venni! Egy időben elvégzett tömés, inlay, vagy fogmegtartó gyökérkezelés hosszútávon igenis kifizetődik! Egy fog pótlása akár 120-360 ezer Ft is lehet, egy teljes cirkon-körhíd 6 implantátumra ültetve pedig már a milliós árszintet képviseli! Mi ehhez képest az idejében elvégzett pár ezer Forintos barázdazárás, vagy egy elektromos fogkefe 8-10 ezres ára! Semmi!

Ezért nem szabad elhanyagolni őket! Hiába vannak viszonylag sokan (28-32 db), ugyanúgy vigyázni kell rájuk, mint a 2 kezünkre, a 2 lábunkra, a 2 vesénkre vagy a 2 szemünkre… és még folytathatnám.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése